Már az indulás sem volt egyszerű, kalandjaink a reptéren megkezdődtek, mikor is végig állva a nem rövid check in sort, kiderült, hogy a poggyászunk nem lehet több 20 kilónál, yeah, 35-tel számoltunk. Bepakol, kipakol, átpakol, méricskél, természetesen 1 perc a lezárásig. Én még megúsztam relatíve ingyen, 1 kg-ra sikerült letornásznom a túlsúlyt, azt meg elengedte nekem a csaj, a 3 csomagomból 2-t kellett csinálnom, és egyik ment kézipoggyásznak, de így buktam egy vadiúj dezodort, mert hát 150 ml és nem vihetem fel a gépre, köszi. Még számomra újdonság erejével hatot, hogy az átvizsgáló kapunál a csizmámat is le kellett vennem, kellemes volt, kérdeztem a farmeremet esetleg ne, azon is van fém, az úriember kedvesen mosolygott. Végre fel a repülőre, helykeresés, nagy nehezen talál, és hohó, két kisgyerek ül az előttünk lévő sorban, közvetlenül az én székem előtt az egyik. Ez lehetett volna jó is, hiszen szeretem a gyerekeket, de a két kis k…, egész úton ugrált, üvöltözött, rugdosódott, verekedett, nyavalygott, nem sok kellett, hogy megüssem őket, természetesen a kislánnyal kezdtem volna, aztán rájöttem, nem ér az egész annyit, főleg, h még be se tettem kis lábam London földjére. Nagy nehezen túléltem a 2 órás repülő utat ezekkel a kis tetvekkel. Még pár óra utazás be a citybe, busz, vonat, metro kombó.
Első este otthon pálinkázással, minimal techno hallgatással és alvással telt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése